Hajós Alfréd Kupa I. forduló – 2014.02.15

Időpont: 2014. 2. 15 Hely: Debrecen

10 fős csapattal érkezett Debrecenbe, a Hajós Alfred felkészülési versenyre a ZÚK úszó csapata február közepén. Többszáz kilométer ide vagy oda, a gyerekek jól teljesítettek, a mérleg 2 arany, 3 ezüst és 2 bronz-érem.

Ha csak a statisztikát nézzünk, a tízből hárman tértek haza éremmel, a többiek pedig szinte kivétel nélkül szereztek helyezést az első 8 között. Eredményes volt tehát az utazás az ország másik végébe.

Büky-Erdős Norbert (2000) a B2000-2001 korosztályban 200m hátúszásban meggyőző teljes 3 másodperces fölénnyel nyert aranyérmet, majd 400m gyorsúszásban további egy ezüstérmet.

Betlehem Dávid (2003) a C2002-2003 korosztályban 100m fiú pillangóúszásban nagy harcban, mindössze 3 tizeddel előbb ért célba helybéli ellenfelénél, de így övé lehetett az aranyérem. A továbbiakban 200m hátúszásban és 400m vegyesúszásban ezüstérmet szerzett.

Gergye Ákos (2002) a C2002-2003 korosztályban 200m fiú hátúszásban bronzérmet szerzett, míg 400m vegyesen csapattársával küzdve ért célba a 3. helyen.

További versenyzőink voltak: Betlehem Dorka, Dén Delila, Horváth Fanni, Horváth Gréta, Paksa Barnabás, Polgár Attila, Polgár Dániel.

Horváth Tamás utánpótlásedző az alábbiak szerint foglalta össze véleményét: ?Jól úsztak versenyzőink, a jelen időszaknak megfelelő formában vannak, s mindenkinél látszik a fejlődés. Az sem elhanyagolható szempont, hogy Dunántúli uszoda híján a legtöbb országos bajnokságot az Alföldi régióban szervezik, tehát szokni kell azt is, hogy nagy távolságokra utaznak a sportolók, s mégis jól kell teljesíteni. Ezúttal ezzel nem volt gond.?

Eredmények a verseny jegyzőkönyvében és az eredmények menüben olvashatóak.

DSC_0598

a 400m vegyesúszás eredményhirdetése:
2. Betlehem Dávid, 3. Gergye Ákos

DSC_0625 DSC_0617 DSC_0613 DSC_0603 DSC_0562